Ősszel érkezik PlayStation 5-re és Xbox Series X-re a GTA 5
A Rockstar fejlesztőcsapata a mai nap folyamán bejelentette, hogy a Grand Theft Auto 5. epizódjának legújabb verziója 2021. november 11-én válik elérhetővé a játékosok számára, PlayStation 5 és Xbox Series X konzolokon.
Egyelőre még nem lehet biztosan tudni, hogy a készítők milyen változtatásokat eszközölnek a game-ben, mivel a hivatalos közleményben mindössze annyi hangzott el, hogy kibővítik és fejlesztik a játékot. Szintúgy kérdéses, hogy a jelenlegi felhasználók hogyan tudnak majd frissíteni az új verzióra.
Annak ellenére, hogy a Grand Theft Auto V már 2013-ban debütált – eredetileg PS3-on és Xbox 360-on –, s ebből kifolyólag már nem mai darab, úgy tűnik, hogy az érdeklődés nem csökken iránta. Feltételezhető tehát, hogy a Rockstar ezúttal is tudja, mit csinál, s hogy a gamerek nem fognak csalódni a megjelenést követően. A számok mindenesetre önmagukért beszélnek, hiszen a gyártók napjainkra már több mint 140 millió példányt adtak el a játékból.
Forrás:
Kép:
https://www.gtaboom.com/if-your-gta-online-character-disappears/
Leave a Comment
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.