Image Alt
  /  Hírek   /  Gaming   /  Dani Rojas ősszel indul harcba a Yarát uraló diktátor ellen

Dani Rojas ősszel indul harcba a Yarát uraló diktátor ellen

Dani Rojas ősszel indul harcba a Yarát uraló diktátor ellen

Egyre közeledik a Far Cry 6. részének a megjelenése: a játék a tervek szerint október 7-én válik elérhetővé a gamerek számára. A sztoriról és a játékmenetről közelebbi képet kaphatunk az alábbi trailer megtekintésével, amelyben megjelenik Anton Castillo, Yara szigetének diktátora, s természetesen főhősünk, Dani Rojas is, aki a forradalmárokhoz csatlakozva felveszi a küzdelmet az önkényúrral. Megjegyzendő, hogy a hírek szerint az indulásnál választhatunk, hogy Danit férfi, vagy női karakterként vessük-e a harcba.

További érdekesség, hogy a történet helyszíne, a nemzetközi szankciók által sújtott karibi sziget, Yara – ezt nem nehéz észrevenni – nagyon erősen emlékeztet Kubára. Persze a fejlesztők arra azért ügyeltek, hogy egy az egyben ne vegyenek át politikai eseményeket, vagy szereplőket a való világból, de a Yarát sanyargató diktátor megdöntéséért indított harcnak nyilvánvalóan komoly áthallása van.

A Far Cry 6 a jelenlegi információk alapján PC-n, PS4-en, PS5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X-en és Stadián lesz játszható.

Forrás:

https://www.techradar.com/news/far-cry-6-release-date-trailers-news-and-rumors

Kép: https://www.telegraphindia.com/science-tech/coming-soon-ubisofts-farcry-6/cid/1817398

Leave a Comment

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.

kövess minket: