Még nincs hivatalos céldátum, de 2022-ben várható az Overwatch 2
A Blizzard egy trailer kíséretében még 2019-ben jelentette be, hogy fejlesztés alatt áll az Overwatch 2. része, azóta azonban lelassultak az események és még mindig nincs pontos kiadási dátuma a nagy érdeklődéssel várt lövöldözős játéknak. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy idén már nem fog kijönni, a Blizzard illetékeseinek nyilatkozatai alapján azonban úgy tűnik, hogy 2022-ben már igen jó esély lehet a megjelenésére.
Az eddig kiszivárgott információk szerint új pályák és karakterek, illetve átalakított PvP-rendszer várja majd a játékosokat. A korábbi videók alapján példának okáért a sci-fi hatást keltő New York és az antik hangulatú Róma is feltűnik a helyszínek között.
A fejlesztők ígéretük szerint főként a térképek méretének és komplexitásának növelésére helyezik a hangsúlyt, illetve az ellenfelek képességeinek fokozására is törekednek. A történet szerint ugyanis hőseinknek a világ különböző pontjain kerülnek szembe az emberiségre törő gazfickókkal: előfordulhat, hogy robotok inváziójától fenyegetett városok megmentésére kell indulniuk, vagy ellenséges ügynököket likvidálniuk.
Forrás:
https://www.techradar.com/news/overwatch-2-release-date-features-and-rumors
Kép: https://hitechglitz.com/overwatch-2-two-hours-of-gameplay-will-be-shown-this-month/
Leave a Comment
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.